ATLÉTIKA
DARTS
FUTSAL
KÉZILABDA
KOSÁRLABDA
LABDARÚGÁS
SÚLYEMELÉS
TOLLASLABDA
ÚSZÁS
FŐOLDAL
DOKUMENTUMOK
EDZŐINK
ELÉRHETŐSÉGEK
EREDMÉNYEINK
 
         

SÚLYEMELŐ HÍREK

 

SZAKOSZTÁLYUNKRÓL

 

VEZETŐK ÉS VERSENYZŐK

     

 

 

SÚLYEMELŐ HÍREK
 
2019.12.22.
Adventi verseny
 
A REAC Sportiskola SE súlyemelő szakosztálya hagyományosan adventi versennyel zárja az évet.
A karácsony előtti rendezvény a szakosztály új súlyemelőtermében volt, amit ezzel teszteltek a januári átadása előtt.
 

– Az adventi versenyre sokan jelentkeztek, megtelt a terem versenyzőkkel – mondta Takács Mária, a szakosztály elnöke a december 22-én rendezett évzáró eseményen.

A megmérettetésen ugyanis tizenhét utánpótláskorú és nyolc felnőtt súlyemelő vett részt. Az előbbieknek Adventi Kupa néven rendeztek versenyt, az utóbbiak pedig a szakosztály alapító Takács István edző emlékére rendezett versenyen vettek részt.

– Édesapám öt éve hunyt el, így az emlékversenyünk is jubilál – tette hozzá az elmúlt évszázad legjobb női súlyemelőjének megválasztott Takács Mária, aki elmondta, az évzáró megmérettetésen nem is annyira az eredmény, sokkal inkább a gálajelleg,  az együttlét és a hibátlan gyakorlatok bemutatása dominált.

A rendezvényt Tóth Imre alpolgármester és Sági Ferenc, a sportiskola elnöke nyitották meg, akik köszöntötték a szakosztály legeredményesebb versenyzőit is. Albert Boglárka, Radics Didiána, Haragos Zsombor és Lepkó Bence az idei kölyök, serdülő és ifjúsági országos versenyeken egyaránt kiemelkedően szerepeltek.

 

Kasperkiewicz Gábor

 
 
2019.10.21.

Újabb éremeső az utánpótlásnál!

 
Kazincbarcikán rendezték a Kelet-magyarországi Tini Országos Bajnokságot 2019. október 19-én.

Versenyzőink kivétel nélkül egyéni csúcsot értek el, illetve érmet nyertek.

Albert Boglárka a kölyök 59 kg-os súlycsoportban aranyérmes lett, továbbá megnyerte a

 

 „Kölyök korcsoport legjobb versenyzője”

 

részére  járó kupát is.

Radics Liliána a serdülő lányok között az 59 kg-os súlycsoportban egyéni csúcsokkal ezüstérmes lett.

Lepkó Bence a serdülő 67 kg-os súlycsoportban fogásnemenként és összetettben is egyéni csúccsal nyerte meg a súlycsoportját,

tovább a korcsoport győztese is ő lett.

Súlyemelésen kívül helyből távolugrásban és medicinlabda dobásban is versenyeztek a sportolók.

 

Takács Mária

 
 
2019.10.09.
Remekeltek súlyemelőink!
 

2019 október 5-6-án  Ászáron, Kisbér mellett tartotta a Magyar Súlyemelő Szövetség az U15 és U17-es Országos Bajnokságát.

A versenyen kimagaslóan szerepeltek a REAC Sportiskola versenyzői, akik több bajnoki érmet is nyertek!

Eredmények:

Női serdülő 55 kg:

Radics Liliána ezüstérmes


Férfi serdülő 61 kg:

Lepkó Bence bronzérmes

 
 
Férfi ifjúsági 61 kg:

Haragos Zsombor 4. helyezett



A versenyzők összetett eredményei közül kimagaslik Lepkó Bence teljesítménye. Ő serdülő I. osztály fölött teljesített 150 kg-os összetett eredménnyel.

Eredményeikhez GRATULÁLUNK és további sikereket kívánunk!

 
 
2019.08.27.

Takács Marika újra Világbajnok!

 

Ismét masters-világbajnoki címet szerzett Takács Mária, a REAC Sportiskola Súlyemelő szakosztályának vezetője.

A Montreali világbajnokság rendkívül rangos mezőnyében a 87-kg-os súlycsoportban 166 kilogrammos összteljesítménnyel diadalmaskodott a sokszoros EB és VB érmes versenyzőnk.
 

Eredményéhez szívből gratulálunk!!!

 
 
 
 
2019.05.25.
Abaújszántó
Kelet –Magyarországi Tini OB
 
Közel félszáz résztvevővel rendezték meg Abaújszántón a Kelet-Magyarországi Tini Országos Bajnokságot súlyemelésben.
 

 

A versenyen helyből távolugrás, medicinlabda dobás, és

súlyemelésben összesítettek eredményt. Lepkó Bence a

 REAC SISE színeiben versenyezve bajnoki címet nyert a

serdülő korcsoport 61 kg-os súlycsoportjában.

 

 
Lepkó Bence a REAC SISE színeiben versenyezve bajnoki címet nyert a serdülő korcsoport 61 kg-os súlycsoportjában.
 
Gratulálunk!
 
 
2019.04.29.
BAJNOKI CÍM!
 
Lepkó Bence 2019. 04.27-én az Iskolás Országos Bajnokságon Budapesten a serdülő korcsoport 61 kg-os súlycsoportjában bajnoki címet nyert!
 

GRATULÁLUNK!!!

 
 
2019.01.28.
Új régiós súlyemelő edzőközpont átadás
 
Új régiós súlyemelő edzőközpontot adtak át csütörtökön, Budapesten.
 
 
A rákospalotai súlyemelőterem adta lehetőségek a nemzetközi viadalokra, így az olimpiai eseményekre való felkészülésben is kiváló lehetőséget nyújt a sportág számára,
mely már az első újkori olimpiai játékokon is szerepelt a programban, de az ifjúsági ötkarikás játékok tekintetében is állandó „résztvevő”.
 

Az ünnepséget Sárfalvi Péter, az EMMI sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős

 helyettes államtitkára nyitotta meg; köszöntőt mondott Kulcsár Krisztián MOB-elnök, valamint Mocsai Lajos, a

Testnevelési Egyetem rektora és Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere.

 Az eseményen részt vett Dobos Imre MOB-tag, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke,

 Takács Mária főtitkár és Gyurkovics Ferenc szövetségi kapitány is.

 

 

A budapesti régiós edzőközpont súlyemelőterme a XV.kerületi Széchenyi téri Budai II. László Stadion központi

 épületében kapott helyet. A többszintes centrum 130 millió forintba került, s helyet kapott benne egy 250

négyzetméteres edzőterem, továbbá rekreációs és orvosiszoba, öltözők és zuhanyozó, mosó- és szárítóhelyiség,

 valamint egy szállórész is.

 

 

 

A kiváló szálláslehetőségnek is köszönhetően az edzőközpontban táborozhatnak a felnőtt és korosztályos

 súlyemelő válogatottak külföldre utazásuk előtt, az elnök szavai szerint közvetlenül a versenyeket megelőzően itt

végezhetik el az utolsó simításokat, a felkészülés végső, finomító szakaszát.

 

 
 
 
2018.10.14.
Képek szakosztályunk mindennapjaiból
 
 
Junior OB Kisbér
         
     
  Haragos Zsombor lökés   Haragos Zsombor szakítás  
         
     
  Lepkó Bence lökés   Lepkó Bence szakítás  
 
Testvériség SE minősítő verseny
 
         
     
  Országos Bajnokság Oroszlány Junior   Országos Bajnokság Kecskemét Ifi  
         
     
  Testvériség SE minősítő verseny   Testvériség SE minősítő verseny Botos Bence 3. hely  
 
     
  Haragos Zsombor 90 kg lökés egyéni csúcs   Testvériség SE minősítő verseny  Haragos Zsombor 1. hely  
 
 
2018.09.29.
Súlyemelés
 
Súlyemelő Junior Országos Bajnokságon Haragos Zsombor 62 kg-os mezőnyében serdülő létére az előkelő VII. helyen végzett!
A sportiskola nevében gratulálunk, Zsombor!
 

Kasperkiewicz Gábor

 
 
2018.06.21.
Világcsúcs!!!
 
Szenzációsan szerepelt Takács Marika a Sportiskolánk súlyemelője a budapesti Masters Európa Bajnokságon. Korcsoportjában világcsúcsot felállítva az első helyen végzett.
 
 
Eredményéhez ezúton is gratulálunk!
 

Kasperkiewicz Gábor

 
 
2018.03.09.
 
2018.március 9-én debütáltak az idei évben súlyemelőink a BKV Előre SC által rendezett minősítő versenyen és Diákolimpiai selejtezőn.
 
Versenyzőink: Ballon Ágnes, Haragos Zsombor, Lepkó Bence és Szuhi Bence 4 aranyérmet szereztek.
 
 
Gratulálunk!
 
 
2017.12.16.
Advent Kupa- Takács István Mesteredző emlékére
Országos súlyemelő minősítő verseny
 
December 16-án, szombaton került sor az évente lebonyolításra kerülő Advent Kupára a REAC SISE rendezésében.
Népes mezőny gyűlt össze a versenyzők körében: Firmitas SE, Maglódi TC, Tiger SFSE, Budafoki Küzdősport SE, a Veresegyházi FSK és a REAC SISE egyesületek képviseltették magukat.
A versenyt Victorné Dr. Kovács Judit, a XV. kerület alpolgármester asszonya és  Sági Ferenc a REAC SISE elnöke nyitotta meg.
 
A verseny legjobbjai:

Felnőtt női korcsoport: Vida Bernadett Firmitas SE (edző: Kiss Sándor)

Fiú korcsoport: Lepkó Bence REAC SISE (edző: Haragos Attila)

Serdülő korcsoport: Zsolnai Máté  Tiger SE (edző: Csizmazia Gábor)

Junior korcsoport: Meizl Máté Maglódi TC (edző: Ádám László)

Felnőtt korcsoport: Serfőző Imre Veresegyházi Fitness SK (edző: Haragos Attila)

 
 
A díjakat Victorné Dr. Kovács Judit alpolgármester asszony, Tarkó László az MSSZ általános elnökhelyettese. és Kelemen Ildikó VFSK alelnöke nyújtotta át.
 
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a REAC SISE elnökének, Sági Ferenc úrnak ,hogy a verseny megrendezését lehetővé tette.
 
Reméljük jövőre szintén ilyen hangulatos és nívós versenyt tarthatunk.
 

Haragos Attila

 
 
2017.08.29.
Takács Mária 5 új világcsúccsal Masters súlyemelő Európa bajnok!
 
Takács Mária a REAC SISE súlyemelő versenyzője a svédországi Halmstadban megrendezett Masters Súlyemelő Európa Bajnokságon 5 világcsúcs felállításával Európa Bajnok
és az Eleiko Nyílt Bajnokságának győztese lett, valamint korcsoportja legeredményesebb női versenyzője. Eredménye: szakítás 76 kg,  lökés 98 kg, összetett 174 kg a +90kg-os súlycsoportban.
Öröm volt hallgatni a magyar himnuszt a kintlévő versenyzők, edzők és szurkolók örömére.
 
A képen a 98 kg-os lökés világcsúcsa.
 
 
2017.05.19.
 
A Magyar Sport Napja alkalmából miniszteri elismerésben részesült Takács Mária a REAC SISE súlyemelője,
aki Hajdú László XV. kerületi Polgármester úr előterjesztésére, május 11-én vehette át a a Csik Ferenc díjat a Sportért Felelős államtitkár asszonytól, dr. Szabó Tündétől.
 
 
 
2016.12.10.
Advent Kupa - Takács István Emlékére
Országos súlyemelő minősítő verseny
 
December 10-én, szombaton került sor az évente lebonyolításra kerülő Advent Kupára a REAC  SISE súlyemelő szakosztályának rendezésében.
Népes mezőny gyűlt össze a versenyzők körében (25 fő), a Győri  Rekard SE, Tiszaújvárosi SZSE, Maglódi TC, Tiger SFSE, Veresegyházi FSK és a REAC SISE képviseltette magát.
 
A versenyt Németh Angéla, a XV. kerület alpolgármester asszonya nyitotta meg.
 
Az 1. verseny legjobbjai:
 
 
Fiú korcsoport: Lepkó Bence - REAC SISE (edző: Takács Mária)
Férfi serdülő korcsoport: Koncz Kristóf - Rekard SE (edző : Kaiser János)
Férfi ifjúsági korcsoport: Aranyos Kornél - Maglódi TC (edző: Ádám László)
Női Junior korcsoport: Aranyos Anett Tünde - Maglódi TC (edző: Ádám László)
Női felnőtt korcsoport: Cholnoky Anna - Tiger SFSE (edző: Csizmazia Gábor)
 
A díjakat Németh Angéla és Pintér Gábor alpolgármesterek nyújtották át.
 
Az 2. verseny legjobbjai:
 
Férfi Felnőtt korcsoport sinclair helyezettjei:
 
 
I.   Pálinkás Gábor - Veresegyházi Fitness SK (edző: Haragos Attila)
II.   Marton Endre - Tiszaújvárosi SZSE (edző: Kiss Sándor)
III.   Hegymegi  Sándor - Maglódi TC (edző: Ádám László)
 
A díjakat László Tamás országgyűlési képviselő, Dobos Imre a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke, Nagy Róbert az IWF volt munkatársa, Huszka Mihály VB ezüstérmes,
 
és örökös Masters világbajnok és Kelemen Ildikó VFSK alelnöke adták át.
 
Remekül végezték munkájukat a  technikai személyzet tagjai:  Máthé Gabriella, Takács Erika, Duska Emil, Mészáros Csaba és Frajnovics Lajos
 
Külön köszönetet illeti a REAC SISE egyesületet és Sági Ferenc elnök urat a szép érmekért, kupákért és a vendéglátásért, és a rendezés lehetőségéért.
 
 
Reméljük jövőre ugyanilyen nívósan és emelkedett hangulatban tarthatjuk meg versenyünket!
 

Takács Mária

 
 
2016.10.10.
2016 WORLD MASTERS WEIGHTLIFTING CHAMPIONSHIP
Heinsheim / Germany
30th September – 8th October 2016
 
 
Eredmények:
  1. TAKACS Maria HUN 170 kg 9 új világcsúcs  
  2. TSERENDORJ Oyunchimeg MGL 133 kg    
  3. SMITH Sandra GBR 105 kg    
 
Az egész tavasz és nyár a felkészülés jegyébe zajlott pihenő nélkül, és eljött a várt szeptember.
Több, mint 900 induló részvételével kezdődött meg szeptember 30-án, pénteken a Masters világbajnokság.
Dél-Afrikától az USA-ig, Mongóliától Ausztráliáig számtalan nemzet képviseltette magát.
Zökkenőmentes utazást követően délután fél háromkor kezdődött a versenyem.
Minden fogást önmagam után kellett teljesíteni, ezért hosszabb pihenőre nem is volt lehetőség két fogás között. 70, 73, 75 kg és 90, 93, 95 kg a sikeresen teljesített fogások.
Minden fogásban új világcsúcs született, az előzőket az amerikai Marschall Karyn (2006 óta), illetve honfitársa Black Jane (2003 óta) tartotta.
9 új világcsúccsal világbajnoki érmet vehettem át a dobogón.
A szakállas világcsúcsokat átadva a múltnak a dobogón, a világbajnoki arany átvétele után, a sportág masters világszövetsége átadta a Grand Master díjat is, mely 10 világbajnokságon való
részvétellel érdemelhet ki a sportoló. Épp ezért csak a 11. világbajnokságon nyújtják át a díjat, melyet Magyarországon egyetlen nőként kaptam meg ez idáig.
 
Nagy siker volt a verseny, eredményes a felkészülés és a megmérettetés. A díjak magukért beszélnek.
Ezúton szeretném megköszönni a REAC Sportiskola, és annak elnökének, Sági Ferenc úrnak a segítségét és támogatását.
 
Grand Master díjátadás
 

Takács Mária

 
 
2016.05.28.
Kelet-Magyarországi Tini OB
Szerencs
 
Nagy sikerrel zárult a Kelet-Magyarországi Tini OB-n való részvétele az utánpótlás versenyzőinknek. Szerencsen közel 50 súlyemelő palánta állt dobogóra.
A versenyzők nemcsak technikai tudásukról és erőnlétükről adtak számot, hanem atletikus képességük is felmérésre került. Medicinlabda dobásban és helyből távolugrásban is összemérték őket.
 
    
Lepkó Bence a helyből távolt megnyerte, míg súlyemelésben a maximális pontot szerezte meg, összteljesítménye alapján a kölyök korcsoport győztese lett.
 
Haragos Zsombor a serdülő korcsoportban már nem pontozás alapján, hanem összetett teljesítménye alapján került értékelésre súlyemelésben.
A medicinlabda dobás is jól sikerült számára, a második helyezést érte el. Végezetül az 50 kg-os súlycsoportjában ezüstérmet szerzett.
 
Gratulálunk a versenyzőnek!!!
 

Takács Mária

 
 
2016.04.02-03.
Szerencs
 
Lepkó Bence az országos Diákolimpia döntőjén 7. helyet érte el a Hartyán Iskola színeiben!
 
 

Takács Mária

 
 
20016.04.19.
Biharnagybajom
A díjátadó a Biharnagybajomban rendezett kiemelt versenyen, ahol Lepkó Bence fiú korcsoportban első helyezést ért el!
 
 

Takács Mária

 
 
2015.12.19.
ADVENT KUPA
Takács István emlékére
 
December 19-én, karácsony előtt, hagyományosan került megrendezésre a REAC-SISE rendezésében az Advent Kupa. A verseny egyben megemlékezés is volt Takács István edző pedagógusra,
 

halálának 1. évfordulóján. Pista bácsi életének utolsó 10 évében a REAC-nál edzősködött a legtöbbet.  A versenyen mindkét világbajnok lánya közreműködött,

és unokája  a REAC színeiben versenyzett is.

 
A megmérettetésen közel 20 sportoló állt dobogóra a REAC-SISE versenyzői mellett a Veresegyházi Fitness SK, Tiszaújvárosi SZSE, Maglódi TC és a Tiger SC egyesületből.
 
A súlyemelők érem díjazásban részesültek, és ezenkívül egyéni sinlair számítás döntötte el a tiszteletdíjak sorsát.
 
Felnőtt férfiaknál Ale Péter nyert a Tiszaújvárosi SZSE versenyzője, míg az ifiknél  Meizl Máté (Maglódi TC) állhatott a dobogó tetejére.

A serdülőknél Barka Richárd (Tiszaújvárosi SZSE) vitte el a kupát.

 

Kölyök korcsoportban Zsolnai Máté (Tiger SE) lett a legeredményesebb.

 
Haragos Zsombor lett az egyik legeredményesebb REAC emelő, aki súly és korcsoportját is megnyerte, ugyanúgy, mint Lepkó Bence.
 
A verseny jó hangulatban zajlott. Nagy Robi bácsi a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség munkatársa  is hozzátette: „Ide szívesen engedném a gyerekemet versenyezni!”

 

Köszönjük az egyesületnek a vendéglátást és a szíveslátást. Külön köszönjük Sági Ferenc úr védnöki munkáját és támogatását.

 

Reméljük jövőre is lesz alkalmunk megrendezni az eseményt.
 
 

Takács Mária

 
 
 
 

Masters Súlyemelő Világbajnokság

2015.szeptember 12-19.

Finnország- Roveniemi

 

 
 
Az idei évben Lappföld fővárosában (a Télapó szűkebb pátriájában) Roveniemiban  rendezték meg a Masters Súlyemelő Világbajnokságot.
Csodálkozásra, az időjárás napos és meleg volt (18 fok) a Kemijoki folyó  partján lévő városban.
 
Közel 150 női sportoló állt dobogóra a világ minden részéről. A versenyen a REAC-Sportiskola SE versenyzője, Takács Mária is képviseltette magát.
A versenyére vasárnap, 13-án került sor. Mária kor és súlycsoportjában is igen népes mezőny gyűlt össze. A hazai pálya előnyét és a közelséget kihasználva dupláztak a finnek és a dánok
a részvételt illetően. Ez igaz nem járt együtt a sikeres szerepléssel, mert 1-1 dán és finn versenyző is kiesett a verseny alatt.  A mérlegelés 9,45-kor kezdődött, míg a verseny 11,45-kor.
 A kezdősúlyok alapján utolsóként kezdte meg a versenyt a 11 versenyző közül.
 
Némi elérzékenyülés után,(mivel az édesapa-edző nélkül az első nagy megmérettetés), egy jó bemelegítés után a kezdőfogást, 73 kg-ot sikeresen teljesítette. Ez már arra adott alapot,
hogy merjen biztosan tovább lépni és emeltetni, majd 77 kg –ra kérte a 2. fogást. Kísérője, Lepkó Zsolt sikeresen átjelentette a fogást magasabb súlyra. Majd viszonylag hamar,
1 percen belül ismét jó gyakorlatot mutatott be a versenyző. Ezután kérte Mária az új emeltetést 80 kg-ra. Ez volt a tervezett eredmény, melyre a felkészülés folyt. Igaz ez már új világrekordnak számított.
Több mint 1 perc várakozás után a súlyt biztosan szakította ki a közönség óriási tapsa mellett. Némi kis sérülést begyűjtve, (sípcsonthorzsolás) megnyugodva várta a lökés versenyszámát az emelő.
 
Lökésben az amerikai Dawson Vivien próbálta megközelíteni a REAC sportolójának kezdősúlyát. A versenyző a sikertelenül végrehajtott 92 kg-nál szállt ki. Majd következett Mária.
Kezdősúlyát, a 93 kg-ot sikeresen kilökte, ezzel bebiztosítva a világbajnoki aranyat. Majd emeltette a súlyt 97 kg-ra. A 2 perces pihenőidő felét kihasználva ismét eredményesen jött le a dobogóról. 
A harmadik fogás- az álomhatár -a 100 kg következett. A tavalyi  VB-n ez nem sikerült. Ismét itt volt a lehetőség.
Közel másfél perc koncentrálás után, a magabiztos felvétel után, a lökést mosolyogva fejezte be, ezzel új, összetett világcsúcsot felállítva. Majd következett az eredményhirdetés és a Himnusz.
 
Eredmények:
  1. Takács Mária HUN 180 kg összetett 2 új világrekord  
  2. Dawson Vivian USA 143 kg összetett    
  3. Ranta Tiina FIN 122 kg összetett    
 
 
A korcsoport legjobbjának járó kupa mellett, a finnek egy kikészített rénszarvasbőrrel jutalmazták a világcsúcsokat.
A nap végére kiderült, hogy Mária 0,42 századdal megelőzve a következő versenyzőt, megnyerte a 2015. évi Masters Világbajnokság Női „Best Lifter” címet is.
Ezúton szeretnénk megköszönni a REAC Sportiskola támogatását a versenyhez, külön megköszönve elnökének, Sági Ferenc úrnak a munkáját.
 
 
2015.05.16.
Kelet - magyarországi Tini OB.
 
Nagy sikerrel zárult az elmúlt hétvégén rendezett verseny Szerencsen. A sportcsarnok avatóval egybekötött súlyemelő versenyen több mint félszáz gyerek állt rajthoz.
Nemcsak súlyemelésben, hanem helyből távolugrás és medicinlabda dobás is szerepelt a versenyszámok között.
Szakosztályunk tagja, Lepkó Bence aratott nagy sikert a versenyen, mivel a kölyök I. korcsoport legjobbja lett.
 
                   
 
GRATULÁLUNK BENCE!
 
 
2015.05.09.
Csinger Gyula Emlékverseny
 
A Műegyetemen a MAFC súlyemelő szakosztályának rendezésében tartották a Csinger Gyula Emlékversenyt.
Népes mezőny gyűlt össze a minősítő versenyen.
Takács Mária nyerte a súlycsoportját 73 kg-os szakítással és 97 kg-os lökéssel, összetett eredménye 170 kg.
 
 
2010 Szeptember
26th Men's and 17th Women's
World Masters Weightlifting Championships
Ciechanów - Poland, 18-25 September 2010
 
Takács Mária a REAC Sportiskola Sportegyesület versenyzője világbajnokságot nyert a lengyelországi Ciechanówban rendezett Masters világbajnokságon,
a kettes korcsoportban (40-44) +75 kg súlycsoportban. Az aranyérem mellett világcsúcsot állított fel lökésben a sportolónő.
 
Az érem miatt a sérülést és kiesést elkerülve biztos kezdőgyakorlatot mutatott be mindkét fogásnemben.
Szakításnál a kezdő 70 kg után 4 kg-ra emeltette a súlyt, majd 76 kg-ot teljesített. 7 Lökésben is megerősítve az éremszerzést,
könnyedén biztosított a 90 kg-on, majd 95 kg következett, melyet hibátlanul hajtott végre. Ezután  97 kg-ra kérte a súlyt, mely új világcsúcsot jelentett.
 
Az edző Takács István a színfalak mögül nem gondolta, hogy sikeres gyakorlat lesz, mert a technikai kivitelezés nem ezt igazolta.
A lökés megindításánál berezgett a hát, amely után nehéz elindítani a sikeres gyakorlatot. Mária meglepve a 70. születésnapját ünneplő edzőt,
remek összpontosítással új világcsúcsot állított fel!
 
  1. Takács Mária HUN összetett: 173 kg  
  2. Aktipi Anastasia GRE összetett: 140 kg  
  3. Louridsen Dorthe S. DEN összetett: 105 kg  
 
 
- Ezúton szeretném megköszönni a REAC Sportiskola Sportegyesületnek és a XV. kerületi Önkormányzatnak,
hogy támogatást nyújtottak a versenyre való felkészüléshez és a versenyen való részvételhez!
 
 
VEZETŐK és VERSENYZŐK
 
     
 
Takács Mária
szakosztályvezető
 
Haragos Attila
edző
 
 
         
         
         
         
         
         
         
         
 
 
 SZAKOSZTÁLYUNKRÓL
 
A súlyemelő szakosztály 2004-ben alakult. Takács István mesteredző irányításával folyt a munka.
Már a megalakulás évében magyar bajnoki címet és Masters világbajnoki címet is sikerült nyerni.
Az évek során sok magyar bajnoki érem, korosztályos világbajnoki és Európa bajnoki cím elérése köthető a szakosztályhoz. 2014-ben bővült a szakosztály létszáma.
Igyekszünk az utánpótláskorúakat  bekapcsolni a sportágba.
 
Az edzések minden kedden és csütörtökön zajlanak a Széchenyi tér 8-10. alatt az alagsori konditeremben.
Sok szeretettel várjuk az utánpótlás korú súlyemelőket.
 
Várunk minden kedves érdeklődőt!
 
 
INTÉZMÉNYEK, TERMEK, PÁLYÁK
           
Kossuth Általános Iskola
 
1157 Budapest,
Kossuth Lajos utca
 
Szántóföld úti Sporttelep
 
1158 Budapest,
Szántóföld utca 3.
 
Vasgolyó utcai Sporttelep
 
1158 Budapest,
Vasgolyó utca 51.
 
Budai II László Stadion
 
1152 Budapest,
Széchenyi tér 8-10.
 
Kovács Pál Gimnázium
 
1153 Budapest,
Radda Barnen utca 20.
 
Czabán Általános Iskola
 
1152 Budapest,
Beller Imre utca 1-3.
 
Szent Korona Általános
Iskola
1155 Budapest,
Szent Korona útja 5.
 
 

TÁMOGATÓINK és PARTNEREINK

         
XV. kerületi Önkormányzat   Morzsa Óvoda   EverNet   DPD  
Százhalombattai Egészségügyi
Közalapítvány
 

Ford Petrányi

 
 

Honlapszerkesztő: CSIKI Gabriella

Telefon: 70 945 5849

Email: csikigabi63@gmail.com